Mint már említettem volt, Münchenbe vonattal utaztunk - így volt szerencsém kipróbálni a Deutsche Bahn szolgáltatásait. Mit ne mondjak, el voltam ámulva!
Elsőként az áraiktól. München 350 kilométerre van Heidelbergtől, már a Google Maps szerint, kocsival. A DB honlapján órákig barangoltam - no nem önszántamból, hanem mert nem volt olyan elképesztően intuitív a dolog. Először is újra és újra németül kezdett beszélni velem, hiába tisztáztam már a legelején, hogy angolul kívánok kommunikálni. Nagynehezen és sokadjára sikerült a megfelelő linkekre kattintanom a megfelelő sorrendben (nem állítom, hogy még egyszer meg tudnám csinálni), és egyszercsak egy angol nyelvű jegyrendelő formon találtam magam. Beállítottam, hogy ketten utazunk, honnan hová, és azt is kifigyeltem, hogy ha szombat-vasárnap ülünk vonatra, ráadásul ugyanaznap vissza, akkor szuperolcsó lesz a jegy. Így lett fejenként 63 ajró a retúr, másodosztályon, helyjeggyel. No nem állítom, hogy nem meresztettem nagy szemeket, de ennyi az ára.
Uccu, be is helyeztem a kosárba. Majd jött a fizetés, aholis három választásom volt: BahnCard (olyanom nincs, és nem is lesz), EC-karte (nemkülönben), avagy hitelkártya. Felhívták továbbá arra is a figyelmem, hogy azt magammal kell majd vinnem, azonosítás céljából. Bevallom, ettől egy kicsit tartottam, mivel a roppant tehetséges otthoni banknak sikerült Zsuszanna utónévvel kiállítani a kártyámat. Mivel azonban a német kollégák nagy része eképpen, vagy hasonló karakterpemutációval nevez meg engem, de sohasenem a saját keresztnevemen, reméltem, hogy ezzel a vonaton sem lesz gond. Nem is lett.
Fizetés után meg is kaptam az elektronikus jegyemet, melyet kinyomtattam, és már készen is álltunk az utazásra. A szuperkedvezményhez még hozzátartozik, hogy egyúttal azt is vállaltuk, hogy a jegy csak és kizárólag azokra a járatokra érvényes, melyek a papíron álltak, nincs lekésés, a csatlakozás sem kifogás. De reméltem, hogy bízhatunk a német precizitásban, és nem lesz ebben hiba - ebben sem lett.
Szombat reggel megérkeztünk hát Heidelbergbe a vasútállomásra, ahol is biciklidzsungelbe ütköztünk az épület előtt. Mivel hazafelé a biciklisűrűség változatlan volt, feltételezem hogy errefelé az emberek péntek este leparkolnak a cangával, és hétfőn pattannak vissza rá legközelebb. Hát, lehet ezt így is!
 |
| Hofbahnhof + biciklik |
A vonat pontosan érkezett, pontosan indult. Stuttgartig ellenőrt sem láttunk. Ott leszálltunk, a jegyen ellenőriztük, honnan indul a csatlakozás, majd a szintén pontosan érkező vonatra felszállva, helyünket elfoglalva folytattuk az utazást. Hamarosan jött a jókedvű és viccelődő kaller, egy kedves, éltes, pocakos bajszos öregúr (visszafelé is hasonló fazon volt). Elolvasta a jegyet, elkérte a kártyát, majd előkapta a kütyüjét, amivel egyszer leolvasta az elektronikus jegy vonalkódját, másodszor meg lehúzta rajta a kártyámat, majd miután mindent rendben talált, mosolyogva visszaadott mindent, és továbbállt.
 |
| DB ICE (max. 280 km/h) - ilyennel is utaztunk |
Minden állomás előtt bemondták németül (és néha angolul is) a következő állomás nevét, illetve a következő 4-5 csatlakozó vonat indulási időpontját, és hogy melyik peronról indulnak.
A vonatok másodosztálya leginkább a Lufthansa repülőjárataira hasonlított, semmi szutykos vécé, meg koszos padló! Elképesztő, na. Mindenhol újságok, DB Magazin, tiszta asztalok, tiszta üléshuzatok, mozgásérzékelős, teljesen automata üvegajtók.
De rend és fegyelem is van! Visszafelé a kalauz az egyik utast azon kapta, hogy félárú jegyet vett, holott arra nem volt jogosult. Semmi kiabálás, előkapta a kütyüt, az úr kártyával kifizette a különbözetet, gondolom büntetéssel súlyosbítva.
A Stuttgartban elköltött 20 perccel együtt 3 óra és 17 perc volt az út; visszafelé 3 óra 23 perc.
 |
| ICE másodosztály |
Visszafelé hasonlóan flottul ment minden, habár akkor már pár perces késések előfordultak, de problémát ez nem okozott. Stuttgartban nem is a helyünkre szálltunk, hanem az étkezőkocsiba, ahol megittunk egy kapuccsínót, majd előnyös testtartásban hagytuk el a vonatot a Heidelberg Hofbahnhofon.
Próbaképpen most ellátogattam az elvirára, és kitaláltam, hogy Szegedről szeretnék Mosonmagyaróvárra utazni szombaton. Az utazás jellemzői hajmeresztően hasonlóak: mind a távolság (353 km), mind a szombati utazás megegyezik. Az eredmény: odafelé 4 átszállással (Szatymaz, Bp. Zugló, Bp. Keleti pu. és Győr érintésével), 4:35 perc alatt; visszafelé 6:35 perc alatt tehetem meg ezt otthon, ám csupán 9990 Ft-ba kerül (42 €) a teljesárú jegy. Rég utaztam ahhoz, hogy a jelenlegi körülményekről nyilatkozzam, de túl élesen él még emlékezetemben a Rákóczi gyors elképesztő reteksége ahhoz, hogy bizton állítsam: ha azóta 180°-os fordulatot is vett a MÁV, még mindig nagy a különbség. Viszont meglepő, hogy árban annyira nem.
A tanulságot mindenki vonja le maga.
Vonatos képek forrása: http://www.hochgeschwindigkeitszuege.com/ és http://web.ukonline.co.uk/
