München városa idén 850 éves, ezért a hétvégén nagyszabású fesztivált tartottak az óvárosban. Sajnos nem tudtam mindkét nap ott lenni, de szombaton a szintén itt állomásozó indiai kollégával, Karthikkal Münchenbe utaztunk.
 |
| Altstadtringfest plakát |
9.14-kor indult a vonatunk Heidelbergből, és Stuttgart érintésével 12.30-kor megérkeztünk Münchenbe. Mivel a fesztivál az egész óvárost bekebelezte, nem volt szükség tömegközlekedésre: a pályaudvartól 10 perc sétára máris a forgatagban találtuk magunkat.
Nem tudom, mikor láttam ennyi embert utoljára, vagy láttam-e egyáltalán: mert mindenhol emberek voltak, néha szabályosan tolakodni kellett, holott szinte az egész város helyszín volt. Mindenesetre Leimen után felüdülés volt ez a hangzavar és tömeg. Ellenben az óriási területhez képest elég ritkás volt az aktív rész: jómagam kicsit több programot, sátrat el tudtam volna képzelni. Habár az igazi buli biztos este kezdődött, amikor mi már hazafelé vonatoztunk.
 |
| 7 kilóméter hosszú fesztiválút, 10 helyszín, 11 színpad - sok Biergarten |
Ami viszont meglepett: rengeteg cégnek volt sátra az utcákon. Mintha egy városi fesztivált egy BNV-s kiállítással keverték volna - gondolom ez volt az ára a támogatásnak. Sehol nem volt viszont nyoma kézműves foglalkozásnak, vásárnak - legalábbis a városnak azon a felében nem, amit mi be tudtunk járni. A boltok viszont nyitva voltak, sok turista vásárolgatott, holott München nagyon drága város.
Érkezés után megpróbáltunk keresni egy olyan kiülős éttermet, ahol van még szabad hely. Nem könnyen, de találtunk, és bécsiszeletet ettünk meleg krumplisalátával. Gyorsan megittuk a sörünket is mellé, aztán szaladtunk a Sendlinger Torra, ahol egyfajta világzenei színpad állt. Az indiai tradicionális zenét játszó bandáról lecsúsztunk, már csak a búcsúdalra értünk oda, melyről Karthik azt mondta, hogy hagyományos indiai esküvőkön szokták játszani. Ő maga kicsit viccesnek tartotta, hogy egy ilyen együttest meghívnak egy ilyen fesztiválra, dehát rajta kívül talán csak én tudtam, hogy mit is játszanak igazán. Utánuk viszont a Beshodrom lépett fel - és bevallom, általuk találtam meg a fesztivált is, és kicsit miattuk akartam eljutni rá.
 |
| BeshodroM |
Mivel a banda rengeteg hangszert használ, ezek behangolása után nagyjából 4 számra maradt idejük. Az a négy szám viszont fergeteges volt, és a kedvencemet, a Meggyújtom a pipámat is eljátszották. A német közönségnek is nagyon tetszettek, nagy tapsokat kaptak, és közben is rengeteg vigyorgó, zenét élvező arcot lehetett látni. A koncert végére meg is telt a tér. Az utánuk következő Boom Pam nevű, Tel Avivból érkező formáció viszont rém unalmas volt, úgyhogy hamar továbbálltunk.
 |
| Pihenőpárnák egy légitársaság sátránál |
Városszerte ugyanannyiért mérték az innivalót: volt sör, radler, bor, fröccs és üdítők. Félliteres műanyag Fesztiválpoharakba csapoltak, melyet 2 ajróért kellett megvenni, és bárhol visszaváltották. A nagy sláger a palacsinta volt, amit Crépe néven árultak rengeteg helyen. Ez egy kicsit nagyobb, mint amit mi sütünk, és négybe hajtva lehetett elvinni. Persze minden második sarkon wurstot is lehetett venni, de ezt most kihagytuk.
 |
| Utcai fekvőfestő - épp George Harrison készül |
Volt olyan helyszín is, ahol - nagy valószínűséggel - Münchenről lehetett megtudni mindenféle érdekességet: de csak auf Detsch (natürlich). A sátorban két nyakigkendős kislyány oktatta az arra tévedő állampolgárokat a város történetére. Amúgy az egész városban számtalan nációt lehetett látni: sok csakszemükkilátszó nő; arab férfiak, asszonyuk két lépéssel mögöttük; afrikai népek; törökök... és elképesztő ruhák! Karthikkal pompásan szórakoztunk az óriásdekoltázsos pólós fiúkákon, és az elképesztően felöltözött embereken. De a többiek figyelemre sem méltatták őket, gondolom ez arrafelé mindennapos.
 |
| Tömeg |
Hallottunk német rappet (visítva menekültünk), jártunk az elektronikus sátornál, illetve az UFO sétányon: itt mindenféle furcsa szerkezet állt. Volt például egy ketrec, amiben gusztustalan robotlények tátogtak meg mozogtak a zenére. Jáájjjj!
 |
| Elektronikszínpad |
A kedvencünk egy kvartett volt, szerintem programon kívüli utcai zenészek - de elképesztően viccesek és ügyesek. Nagy tömeg állta őket körül, és a gyerekek csüngtek rajtuk. Jazzel kevert és hagyományos klasszikus darabokat játszottak, néha egy-egy tangót. És mindent úgy konferált fel a hegedűs, hogy "Meine Damen und Herren, Ladies and Gentlemen, Liebe Kinde!". Sokat bohóckodott külön a gyerekeknek.
 |
| Bolondos utcai zenészek |
Hat óra után elkezdtünk a pályaudvar felé tendálni - azaz kezdtünk volna, de hirtelen fogalmunk sem volt, hol vagyunk. A térképpel bajlódtam éppen, mikor odalépett hozzánk egy hölgy, és előbb németül, majd angolul kérdezte, hogy segíthet-e. Megkértük, mutassa meg, hol vagyunk, és hogy jutunk el a Marienplatzra. Ő készségesen, mosolyogva segített, mi hálálkodtunk, majd elbúcsúzott, és azt mondta, nagyon jó, hogy ott vagyunk (It's nice to have you here)! Karthikkal csak pislogtunk egymásra, és tátogtunk percekig. Kellemes meglepetés volt, na!
München csodaszép város, tele gyönyörű épülettel, az utcák és erkélyek pedig tele virággal. Remélem, egyszer városnézni is visszajutok!
 |
| Vízköpők a Neues Rathaus oldalán |
Végül visszataláltunk a pályaudvarra, elértük a vonatot, a csatlakozást is, és szerencsésen visszaérkeztünk Heidelbergbe. Sajnos az autónkon egy büntetőcédula várt, pedig a kollégám ajánlására parkoltunk oda. Ő azt mondta, az egy ingyenes parkolóhely; amikor pedig jegyet akartunk venni megérkeztünkkor, egy helyi bácsika lebeszélt minket róla, mondván ki van írva, hogy péntek estétől hétfő reggelig ingyenes (valami ilyesmi németül tényleg ki volt írva). Utánajárok, hátha nem kell befizetni - ha mégis, akkor kicsit drágán parkoltunk.
Minazonáltal pompásan éreztük magunkat Münchenben. Csak azt sajnáltuk, hogy nem maradhattunk tovább.
