Kedves kolléganőm, Ainara vasárnap Schwetzingenbe invitált, hogy férjével és kislányával bejárjuk a gyönyörű schwetzingeni kastélyparkot. Mielőtt azonban a vonalzó mentén vágott sövények közé vetettük volna magunkat, meghívtak egy igazi, német villásreggelire. (Egy másik kolléga a sokatmondó "tipisch" jelzővel illette a programot.)

A kastély előtti főtéren található a Kaffehaus Schwetzingen, amely egy hangulatos, és közkedvelt hely - kint nem is találtunk helyet dacára a fél 12-es érkezésnek, mivel minden asztalt villásreggelizők foglaltak el. De bent is ugyanolyan hangulatos volt, és sokkal hűvösebb is. Jómagam azt gondoltam, hogy villásreggeli egyféle van, de csalatkoznom kellett: az étlapon (többek között) svájci, olasz, francia, bajor, angol, fitness, és vegetáriánus "menüből" lehetett választani. Vendéglátóim példáját követve magam is Schweizer Frühstücköt választottam, és állíthatom, hogy életem eddigi legjobb reggelijét költöttem el.

Schwetzingen a spárgájáról is híres

A Schweizer Früshtük a következőkből áll: meleg ital (kávé, kapuccsínó, forró csoki vagy tea); egy kosárban: zsemle, fehérkenyér (olaszos), diókenyér, az itteni perec tésztájából készült kiskifli valamint croissant; vaj, méz, lekvárok; két tojás rántottaként avagy "tükrösen" baconnel vagy sonkával; szalámi és sajttál; egy pohár frissen facsart narancs- vagy grépfrútlé; egy pohár műzlis joghurt reszelt almával és erdei gyümölcsökkel. Elmondani is hosszú, végigenni is sokáig tart, az asztalon is alig fért el - de fennséges volt!

Schwetzingeni kastély

Miután degeszre reggeliztük magunkat, elindultunk a kastélykertbe. A schwetzingeni kastélyt 1700 és 1750 között építették, és gyönyörű az épület, mi azonban éppencsak átsétáltunk a kertbe vezető kapun. Amikor a kertet tervezték, a francia formális kertdivatot az angol stílus kezdte felváltani. A kert tervezője nem lehetett egy karakteres ember, vagy egyszerűen maga sem tudta, melyiket kedveli jobban: ezért kettéosztotta a rendelkezésre álló területet, és mindkettőt megvalósította. Később további tervezők közreműködésével ma egy elképesztően sokszínű, eklektikus "sok kis kert egy nagy kertben" áll a schwetzingeni kastély mögötti hatalmas területen.

Minerva, a "római Pallas Athene" temploma festőkkel

 
A francia barokk részben kezdtük a túrát, és legelébb Minerva templomához értünk, mellyel szemben festőtanoncok munkálkodtak. Ezután kicsit eltévedtünk a labirintusban, de szerencsésen végül megtaláltuk az ún. török kertet, a kert legfiatalabb részét. Mielőtt valaki a jelenlegi helyzet alapján túlkombinálná, ez a rész az 1780-as években épült, mégpedig Lorraine Nicolas de Pigage tervei nyomán. Dísze egy gyönyörű mecset, két minarettel, belsőkerttel: tiszta ezeregyéjszaka!

Kupolabelső

A mecset mögött egy kis tó található, melyet körbejárva távolról is megcsodálhatjuk a mecsetet és annak mását a víztükörben.

Duplamecset

A látnivalókat összekötő utak is mindig mások voltak. Hol szabályszerű labirintusokban bolyongtunk, néha pedig mintha erdőben sétáltunk volna - mindezt számtalan szökökút, márványszobor és virágágyás tette még különlegesebbé.

Merre tovább?

A francia és az angol stílusú kertrész találkozásánál, a kert túlvégében található a legnagyobb tó, partjához közel a vízben pedig márványszobrok: Duna és Rajna két szakállas férfi képében - a szobrokból pedig zene szól. És mi más is szólhatna Duna Atya körül, mint a Kék Duna keringő! A Rajnából persze más muzsika árad, így a kettő között félúton kellemes kakofónia az eredmény.

Danubius

A növények mellett az állítvilág is képviselve vagyon: a tavakat halak, hattyúk, kacsák lakják, a füves részeken kócsagok és pávák sétálgatnak, és gyönyörű lepkéket is meg lehet figyelni mindenfelé.

A kert egy másik arca

Az angol részbe átérve a szabályosságot a mesterségesen természetes váltja fel: az állandóan karbantartott és felújított források és szökőkutak természetesnek és ősréginek hatnak, a romok szándékosan romok, tán még a moha sem véletlenül zöldel a köveken.

Műrom és obeliszk

Elképesztő meleg volt egész vasárnap, 30 fok fölött jócskán, pláne napon, és hozzá az errefelé szokásos fullasztó pára. Így ezen a ponton kezdtem el úgy érezni, hogy ha nem ihatok azonnal valamit, akkor kiszáradt tetemem is a kert turistalátványossága lesz eztán. Gondolom a kirándulás szervezői is látták ezt rajtam, ezért gyorsított léptekkel a kastély bejáratához közeli étteremhez siettünk, ahol serek és üdítők formájában visszatért belénk az élet.

Tulajdonképpen nem is tudom, hány órán keresztül barangoltunk a parkban, és legszívesebben az összes fotót beilleszteném ide, de akkor betelne a blog. Mindazonáltal nem hiszem, hogy hangsúlyoznom kell, mennyire szép volt, és mennyire ajánlom minden erretévedőnek - remélem, a képek magukért beszélnek.

Az autóhoz menet a városházán még egy érdekes táblára hívta fel a figyelmem Ainara férje, amit mindannyian megkacagtunk, majd hazaindultunk.

Vajon csak az ifjú párra vonatkozik?